TörténelemSibeniket – sok más horvát várostól eltérően – horvát törzsek alapították, habár az időpont nem egyértelmű. Annyi bizonyos, hogy egy 1066-os adománylevélben már megemlíti IV. Péter Kresimir horvát király.
IV. Péter Kresimir király szobra (Foto: Tania Ho, Flickr)
Szent László uralkodása idején kerül először magyar fennhatóság alá, majd ezt követően kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a XV. századig a magyar királyok területe is marad. Ezt követően Velence hajtja uralma alá közel 400 évre. Ezt követően 1797-ben a Habsburg-ház szerzi meg a hatalmat, s ez az állapot maradt fenn az első világháború végéig, bár a XIX. század folyamán gyakori hatalomváltások nehezítették a város helyzetét. A második világháborúban is jelentős harcok folytak ezeken a részeken és a kilencvenes években is komoly védekezésre kényszerült Sibenik, amely azonban mindvégig ellenállt a szerb csapatok támadásának.
A történelme során számos csatát megélt településen – a gyakran igen súlyos áldozatok és ellenére is – több évszázados épületekkel találkozhatunk, mivel szinte valamennyi sérülést, elszenvedett kárt kijavítottak az építményeken, és jó néhányat megnyitottak a látogatók előtt, akik így gyakorlatilag széles képet kaphatnak a történelem viharairól, történéseiről.